Adatvédelmi nyilatkozat

A Garamond Hungária Kft. (8200 Veszprém, Liliom utca 9., a továbbiakban Szolgáltató), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak. 

A Szolgáltató https://harcaszat.hu címen elérhető szolgáltatásának adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhető https://harcaszat.hu/adatvedelmi_nyilatkozat/ címen.

A Szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Amennyiben felhasználónknak olyan kérdése lenne, mely jelen közleményünk alapján nem egyértelmű, kérjük, írja meg nekünk.

A Szolgáltató elkötelezett felhasználói és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A Szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

1.Adatkezelésre vonatkozó jogszabályok

A Szolgáltató az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

1992. évi LXIII. törvény – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról (a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény);

1995. évi CXIX. törvény – a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről (Katv.);

1996. évi VI. törvény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során,

2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);

2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.);

2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (Grt.).       

2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.)

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.)

2012. évi C. törvény  a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 219. §

2. Definíciók

2.0. érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított, vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;

2.1. személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kultúrális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható;

2.2. különleges adat:

a) a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,

b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyiszemélyes adat;

2.3. hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;

2.4. tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

2.5. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;

2.6. adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is;

2.7. adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik;

2.8. nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik;

2.9. adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;

2.10. adatzárolás: az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele;

2.11. adatmegsemmisítés: az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;

2.12. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől;

2.13. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály alapján kötött szerződést is – adatok feldolgozását végzi;

2.14. harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely, vagy aki nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

2.15. harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam

3. Alapelvek a Szolgáltató adatkezelése során

Személyes adat akkor kezelhető, ha

a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (a továbbiakban: kötelező adatkezelés).

Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló regisztrációt céloz, és különösebb megfontolást nem igényel.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.

Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.

Az érintettet kérelmére – egyértelműen, közérthetően és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

A kezelt személyes adatoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:

a) felvételük és kezelésük tisztességes és törvényes;

b) pontosak, teljesek és ha szükséges időszerűek;

c) tárolásuk módja alkalmas arra, hogy az érintettet csak a tárolás céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos.

A személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

Személyes adat (beleértve a különleges adatot is) az országból – az adathordozótól vagy az adatátvitel módjától függetlenül – harmadik országban lévő adatkezelő vagy adatfeldolgozó részére akkor továbbítható, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény lehetővé teszi, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, illetőleg feldolgozása során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT-államokba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

4. A személyes adatok köre, az adatkezelés célja, jogcíme és időtartama

A Szolgáltató tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson alapulnak. Bizonyos esetekben azonban a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé.

Különleges adat csak az érintett hozzájárulásával akkor kezelhető, ha az adatkezeléshez az érintett írásban kifejezetten hozzájárult. 

Felhívjuk a Szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.

4. A www.harcaszat.hu honlap látogatóinak adatai

4.1. Az adatkezelés célja: a www.harcaszat.hu portál látogatása során a Szolgáltató a szolgáltatás teljesítése érdekében rögzíti a megrendelők által megadott adatokat.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

A kezelt adatok köre: a megrendelő neve, címe, emailcíme, telefonszáma és a megrendelt áruk típusa és mennyisége, illetve a rendelés időpontja.

Az adatkezelés időtartama: a megrendeléstől számított 3650 nap.

4.3. A Szolgáltató hírlevele

Az adatkezelés célja továbbá gazdasági reklámot is tartalmazó e-mail hírlevelek küldése az érdeklődők részére, tájékoztatás az aktuális információkról, termékekről.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése.

A kezelt adatok köre: azonosítószám, név, e-mail cím, dátum, időpont.

Az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig.

A hírlevelek továbbításának megtiltását és a személyes adatok törlését vagy módosítását a kiküldött hírlevélben található linkre kattintva, valamint postai úton a jelen tájékoztató 7. pontjában közzétett címen lehet kérni.

4.4. A szolgáltatás ügyféllevelezései

Amennyiben szolgáltatásaink igénybevétele során kérdése, problémája van, a szolgáltatás Kapcsolat rovatában megadott módon kapcsolatba léphet a szolgáltatás szerkesztőivel.

A Szolgáltató a beérkezett leveleket, a küldő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az ügy elintézésétől számított legfeljebb öt év elteltével törli.

4.5. Egyéb adatkezelések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkeresheti az adatkezelőt.

A Garamound Hungária Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

5. A személyes adatok tárolásának módja, az adatkezelés biztonsága

A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);

b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);

c) változatlansága igazolható (adatintegritás);

d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága)

legyen.

A Szolgáltató olyan műszaki, szervezési intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A Szolgáltató az adatkezelés során megőrzi

a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;

b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;

c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

6.  Adatbiztonsági rendszabályok

(1) Az adatbiztonsági rendszabályok érvényesítése érdekében a Szolgáltató megteszi a szükséges intézkedéseket mind a számítógépen tárolt és feldolgozott személyes adatok biztonsága érdekében.

(2) A számítógépen, illetve hálózaton tárolt személyes adatok biztonsága érdekében, Szolgáltató különösen az alábbi intézkedéseket foganatosítja:

Hozzáférés-védelem: Az adathozzáférés csak érvényes, személyre szóló, azonosítható jogosultsággal – legalább felhasználói névvel és jelszóval – lehetséges. Hálózati erőforrásokhoz csak érvényes felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni.

Hálózati védelem: A mindenkor rendelkezésre álló számítástechnikai eszközök felhasználásával Szolgáltató minden, tőle elvárható intézkedést megtesz, hogy megakadályozza, hogy az adatokat tároló, hálózaton keresztül elérhető szerverekhez illetéktelen személy hozzáférjen.

6. A Szolgáltató, mint adatkezelő adatai, elérhetősége

Név: Garamond Hungaria Könyvkiadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely: 8200 Veszprém, Liliom utca 9.

Cégjegyzékszám: 19 09 518557

Adószám: 25581964219

E-mail: info@garamondhungaria.hu

Tájékoztatjuk, hogy a tényleges adatkezelés és adattárolás az BEMIND Kft székhelyén történik ( 8200 Veszprém, Petőfi Sándor utca 2.), amelynek során a BEMIND Kft. az adatkezelés és tárolás törvényes és szabályos végzéséért jogi felelősséget vállal.

8. Jogorvoslati lehetőségek

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését az adatfelvételénél jelzett módon.

Az érintett kérelmére a Szolgáltató, mint adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a Szolgáltató költségtérítést állapít meg.

A Szolgáltató a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.

A Szolgáltató a helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítést mellőzi, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

a) a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;

b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;

c) a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

A Szolgáltató – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelő az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

A Szolgáltató az érintett adatát nem törölheti, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1)391-1400

URL: https://naih.hu  E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu